Véget ért a XXIV. Kállai Kettős Néptáncfesztivál Nagykállóban, amely mára a régió egyik legrangosabb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát.
A korábbi évektől eltérően idén több kísérőrendezvény is színesítette Magyarország egyik legnagyobb folklór fesztiváljának a Kállai Kettős Néptáncfesztivál a programját, amely a város életének részévé, nemes hagyományává vált. Ilyen volt a Csík Zenekar és Ferenczi György, illetve a Besh o Drom együttes koncertje, melyekre több ezren voltak kíváncsiak a helyiek és a környékbeli települések lakói közül. A fesztivál ideje alatt a korábbi Művelődési Központ mögött felállított fesztiválfaluban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak bemutatója, kézműves foglalkozás, vásári komédia, kirakodóvásár, és hajnalig tartó táncház várta a vendégeket, ennek megszervezését a helyi önkormányzat mellett az Európai Unió, a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti és Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiuma, illetve a Martin György Néptáncszövetség is támogatta.
Péntek délután a fesztivál megnyitóján a zsúfolásig megtelt Városi Sportcsarnokban Juhász Zoltán polgármester arról is beszélt, hogy szeretnék, ha a jövőben a világ számos részén közismert hagyományukat, a Kállai Kettős-t az UNESCO által meghirdetett és hazánkban az Oktatási és Kulturális Minisztérium által elfogadott nemzeti szellemi örökségvédelmi jegyzékbe is felvennék. Majd dr. Ratkó Lujza néprajzkutató megnyitotta a mára már nemzetközi hírnévre szert tett fesztivált. Ezt követően a néptáncos hagyományokat ápoló nagykállói együttesek léptek színpadra, s köztük az erre az alkalomra újból összeállt, hajdan kiválóan minősült Kállai Kettős Néptáncegyüttes.
Az 1971. óta rendszeresen megszervezett Kállai Kettős Néptáncfesztiválnak három évtizeden át a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ adott helyet, addig idén két helyszínen zajlottak a programok.
- Ez a fesztivál nemcsak a régióban, az országban, hanem a határon túlra is viszi Nagykálló hírnevét, ezért mindenképp ragaszkodtunk a megszervezéséhez – mondta Borsiné Sveda Anita, a Néptáncfesztivál főszervezője.
A három nap során idén is, mint az elmúlt huszonhárom fesztiválon megtapasztalhattuk, hogy mennyire nem egyszerű vállalkozás egy produkció vezető motívumának vagy kerettörténetének kiötlése tánccal és zenével, színpadra varázslása az együttesekkel. Mivel a tánc nyelve nemzetközi, így a 14 hazai együttes mellett a szlovákiai Nagyidáról és Nagykálló négy testvértelepüléséről Németországból, Romániából, Spanyolországból és Szlovákiából érkező csoportok jellegzetes táncain keresztül nyerhettünk betekintést az adott nép kultúrájába. A XXIV. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon a több száz fős fellépő, jól és kiválóan minősült együttes produkcióját értékelte a neves szakmai zsűri.
- Sajátos helyzetben van Nagykálló, mert az ország egyik legkeletibb városa, viszont évek óta azt tapasztaljuk, hogy a Kállai Kettős Néptáncfesztivál idejére az ország központjává válik, hiszen egész Magyarországról érkeznek ide néptáncosok. Ez azt jelenti, hogyha egy fesztivál színvonalasan van megrendezve, akkor azt nemcsak az ország központjában lehet rendezni – mondta dr. Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség és a zsűri elnöke. - Ez nem lehet véletlen, egyrészt azért, mert Nagykállónak van egy néptáncos hagyománya és egy hagyományőrző közönsége. Ne felejtsük el, hogy ma telt házat csak a revü jellegű műsorokra lehet begyűjteni, ezzel szemben itt mind a három napon megtelt a nézőtér, másrészt van egy olyan városvezetés, amely fontosnak tartja ennek a hagyománynak az ápolását, hiszen a Művelődési Központ bezárása után is a Sportcsarnokban méltó játszási helyet tudtak felépíteni. Kevés város hoz ilyen áldozatot. Azt gondolom, ha a jövőben is ilyen gonddal őrzik ezt a fesztivált, akkor van a jövője, mert ez egy unikális rendezvény. Hazánkban vannak hasonló fesztiválok, amelyek szintén magas színvonalat képviselnek, de Nagykállóban ez egy városi ügy, és ez egyedi az országban.
A XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztivál programja vasárnak délelőtt az együttesek táncos felvonulásával folytatódott volna, amit az erre az időpontra megérkezett felhőszakadás elmosott. Helyette rögtönzött táncházat szerveztek a táncosok, akiket vajas kenyér partival vártak a szervezők. Délután a rendezvény az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával folytatódott. A zsűri – akárcsak két évvel ezelőtt, idén is - a nyíregyházi Nyírség Táncegyüttes produkciót ítélte a legjobbnak. A nagykállói három napos táncünnepet gálaműsor, az együttesek rövid előadása zárta.
KÉPGALÉRIA:
|