Látnivalók
Szirond Panzió
![]() |
Nyírség Tájközpont
Weboldal: www.nyirsegtajkozpont.hu GPS: N47.853256° E21.829566 |
![]() Az egykori iskola, ma panzió épülete |
Nagykálló egyik helyi védelem alatt álló műemlék együttese az 1913-ban épült Magyar Királyi Mezőgazdasági Szakiskola. Egykori funkciója a monarchia korának megfelelő mezőgazdasági szakemberek, gazdatisztek, képzése volt bentlakásos formában. Az iskola építésének mielőbbi megkezdését Ferenc József császár személyesen hagyta jóvá. A történelmi Magyarország területén 14 hasonló iskola épült, mindegyik létrejöttét felelősségteljes előkészítés alapozta meg, így csak geopolitikailag előnyös adottságú helyen kezdték el az építkezést. Nagykálló városa minden anyagi és eszmei támogatást megadott, mely a minisztérium munkáját segítette a megvalósításban. A korszak kultuszminisztere, Gróf Klebelsberg Kunó által lefektetett gondolatok mentén haladt az oktatás. Ebben a szellemiségben irányadó volt, hogy két épület legyen a legszebb a faluban, a templom és az iskola.
![]() Az 1943-44-ben végzettek tablóképén szereplő egyik kis csoportkép, háttérben az iskolával |
Az épület a monarchia építészeti stílusát tükrözve ma is impozáns megjelenésével hívja fel magára a figyelmet. A honlapon az "Anno 1909" menügomb alatt a budapesti főlevéltárban őrzött, az iskolára vonatkozó történelmi iratok olvashatók, többek között az építkezés megkezdését kérelmező miniszteri levél, melyet Ferenc József kézjegyével ellátva engedélyez; valamint a nagykállói Magyar Királyi Földmíves Iskola keletkezésének rövid története; Fecske Simon II. osztályos tanuló kérelme, /Szegénységi Bizonyítványa; az 1930/31 év Tan- és munkarendje; Westsik Vilmos levele az 1936-os év vizsgájáról; képek, tablók az iskola történelméből és egyéb hivatalos okiratok.
![]() A főépület1956 nyarán |
Jelenlegi fő funkciója panzió, melyet a központi épület teljes felújítása előzött meg, így 41 férőhellyel várja vendégeit, valamint alkalmas kül- és beltéri rendezvények tartására, baráti és céges programokra, szilveszteri mulatságra, esküvőkre. Másfél hektáros védett parkja pihentető környezetet biztosít a vendégek számára. Épületében állandó kiállításként a történelmi dokumentumok egy részének másolata megtekinthető. A kiemelt célok között szerepel, hogy az egykori mezőgazdasággal kapcsolatos oktatási funkcióját is visszakapja az intézmény. Ezt a már itt megtartott arany- és ezüstkalászos képzések alapozzák meg.

A főépület napjainkban

F E L H I V ÁS
Az URBS NOVUM Nagykállói Városfejlesztési Nonprofit Kft. Bérbeadás céljából meghirdeti az üzemeltetésében lévő nagykállói strandfürdő parkolóját.
A hosszú pünkösdi hétvégén kétszer volt vendéglátó a Kálló2
Szombaton a Piricsét, hétfőn a Bökönyt látta vendégül megye III-as csapatunk.
Gyerekhét gyereknyelven nem csak gyerekeknek
Évente egyszer van egy nap, ami hivatalosan is a tiétek.
Vidékfejlesztési civil konferencia Nagykállón
"A vidéki közösségekben nagyon sok rejtett erőforrás van."

A 2012-es év őszi Bozsik-tornáinak tényei és érzései felnőtteknek
Háromnapos kavalkád
Fogathajtó verseny az államalapítás ünnepén
Ismét a lóerőké volt a főszerep
Kállóiak bálja






További híreink










